Leopárd gekkó

(Eublepharis macularius)

A leopárd gekkó (Eublepharis macularius) a hüllők (Reptilia) osztályába, a gyíkok (Sauria) alrendjébe és gekkó félék (Gekkonidae) családjába tartozó faj. Nevét jellegzetes foltjairól kapta, melyek sárgás alapszínezetű bőrét tarkítják, párducmintázat szerűen.

Régóta kedvelt hobbiállat a terrarisztikában. Először az Egyesült Államokban kezdték tenyészteni, innen terjedt el később az egész világon. Közkedvelt mivoltát látványos színezetének, könnyű tartásának és tenyészthetőségének köszönheti. Mivel eredeti élőhelyén sivatagos környezetben él, terráriumi tartása során is hasonló élőhely kialakítására kell törekedni. Bőséges táplálékellátást igényel.

Elterjedés: A leopárd gekkó a Közel-Keleten, Irán keleti részétől Pakisztánon és Afganisztánon át Északnyugat-Indiáig terjedt el. Ezen területek sziklás, kősivatagos, félsivatagos területein terjedt el. Mivel ezeken a területeken télen a hőmérséklet 10 °C alá esik, ezért téli álmot alszik.

Rendszertani besorolása: A leopárd gekkót először Edward Blyth írta le 1854-ben Eublepharis macularius néven. Az Eublepharis szóösszetétel, ahol az Eu a görög jó, a blephar a szemhéj megfelelője, mivel ezek a gekkók ebben különböznek a többi gekkótól az éjszakai életmód, a talplemezek hiánya és a rücskös bőr mellett. A macularius fajnév latin eredetű, és a foltjaira utal. Rokonsága kiterjedt, beletartozik például az afrikai zsírfarkú gyík is. Négy faj azonban különösen közeli rokona, amelyek közül egyet a leopárd gekkó alfajának tartottak korábban.

Megjelenése: Teljes hossza maximum 25 cm, bár egyes források 30 cm-es rekordpéldányokról is beszámolnak. Az átlagos hossz 20-25 cm körül van. Más gekkó alcsaládokkal ellentétben, a szemhéjas gekkók (Eublepharinae) lábain tapadó lemezek helyett vékony, karmos ujjak vannak, ezenkívül mozgatható szemhéjjal rendelkeznek, így képesek a pislogásra. Pislogáskor az emlősökkel ellentétben, az alsó szemhéj mozdul felfelé. Fejük szív alakú, farkuk a tövétől kezdve vastagszik, majd a farok hegyénél újra elvékonyodik. A farok hossza a testhossz harmadát teszi ki. Az egészséges leopárd gekkó farka vastag és húsos; a vékony farok betegségre vagy alultápláltságra utal. A viaszmoly lárváitól vagy az újszülött egerektől a farok elzsírosodik, mivel ezek az állatok túl zsírosak a gekkó számára. A tenyésztők táplálék kiegészítőbe mártott tücsköket ajánlanak. A farok eldobása után újranő, de vége tompa marad, és sosem lesz olyan, mint az eredeti. A frissen kikelt gekkók súlya körülbelül 3 gramm, kifejletten 45-65 grammos súlyra gyarapszanak.
Rövid lábukkal gyorsan tudnak szaladni, karmaikkal pedig képesek megkapaszkodni a sziklákon. Mivel nincsenek talplemezeik, ezért nem tudnak felmászni sima függőleges falakra. Külső fülük nincs; fejének két oldalán egy mélyedésben látható a belső fület védelmező dobhártya. Hallásuk segít a zsákmány helyének meghatározásában. Egyszerre száz foguk van, amelyeket 3-4 hónapos időközönként újranövesztenek. Az új fog a régi mellett nő ki az odontogenikus őssejtekből. Bőre erős, védelmet nyújt a homokkal és a sziklákkal szemben. Háta rücskös, ami segít a rejtőzködésben. Hasi oldala ezzel szemben sima és puha. Klasszikus pettyes színezetük csak felnőttkorra alakul ki, a fiatal példányok sárga-barna keresztsávosak. A sávok a kor előrehaladtával felszakadoznak, és ivarérett korukra elérik jellegzetes foltos mintázatukat. A foltok minden példányra jellemzőek, nincs két teljesen egyforma mintázatú egyed. A természetben elsősorban a klasszikus, vad színváltozat jellemző, de a hobbiállatként való tartása során mára számtalan változatot tenyésztettek ki.